Mik is a mohák valójában?
A mohák az első szárazföldi növények egyikei. Az egész földön megtalálhatóak és közel 26000 ismert fajjal rendelkeznek. Magyarországon például több mint 650 faj ismert.
Az ősi zöldmoszatokból fejlődtek, nincsenek valódi szöveteik és szerveik. Gyökerük nincs, helyette gyökérszerű szőreik vannak, melynek fő feladata a rögzítés.A vizet és az ásványi anyagokat az egész testfelületükön keresztül veszik fel. Sok mohanövény egymás mellett elhelyezkedve mohapárnát alkot. Ennek köszönhetően egymás között vizet tartanak vissza és így kevésbé száradnak ki.
A mohák kis termetű növények, mivel nincsenek szállító szöveteik, a vizet nem tudják magasra feljuttatni, így csak néhány centiméter magasra tudnak nőni.
A mohák jól viselik a szárazságot és a hideget is. Kanadai kutatások bebizonyították, hogy egy gleccserbe 400 évre befagyott moha is képes új életre kelni, amint ismét napfény éri és beindul a fotoszintetizáló képessége. Sejtjeik annyira ellenállónak és alkalmazkodónak bizonyultak, hogy belőlük új növények születtek.
A mohafélék biológiai ellenálló képessége páratlan. Hasonlóan az emberi vagy állati őssejtekhez, ezekből a növénynek sokféle új szövete fejlődhet ki. Olyan sejtekkel rendelkeznek ugyanis, amelyek más sejtekké képesek átalakulni.
A mohák nagy része a nedves élőhelyet kedveli, de olyan fajtái is léteznek, melyek kiválóan viselik a szárazságot is. Ha sokáig nem jutnak vízhez, majd hirtelen csapadék éri őket, szinte szivacsként szívják magukba a nedvességet. Ezt a vízmennyiséget aztán hosszú ideig képesek tárolni.
A mohák jelentősége a természetben
Tudnunk kell, hogy ez egy kis növény igyekszik egyensúlyba hozni a hidrológiai körforgást. Ez legfőképpen a víztartó képességének köszönhetően teheti meg. A moha fajtájától függően, a tömegének 20-40-szeresének megfelelő tömegű vizet képesek felvenni.Télen vizet szív magába és megtartja, majd nyáron felszabadítja. Így képes egyensúlyban tartani a talaj nedvességtartalmát és felgyorsítani a szerves anyagok lebomlását. Azt is meg tudják akadályozni, hogy az áradások során a leömlő víz nagy mennyiségű talajt hordjon el, csökkentve ezzel a talajerózió pusztítását. Fontos szerepet töltenek be a talaj tápanyagtartalmának fenntartása érdekében is, ugyanis pusztulásuk után a maradványaik gazdagítják a talajt.
A moha, mint gyógyszer?
Általában betegségekre kenőcsökként és olajokban használják, a daganatok javulását is tanulmányozták már mohából készült gyógyszerek. A nép gyógyászatban például az alábbi tulajdonságai ismertek:
Dr. Váli Mihály 18. századi orvos-botanikus azt írja róla: ,,a fa mohának orvosságát a medvéktől tanulták az emberek, mert a megsebesített medve vérfolyását fa mohával állítja el, sebét famohával gyógyítja". A fán található moha száj- és orrvérzés elállítására is jó. "Ha a fa moha 4-5 napig fehér borban ázik, igyál ezen borból az álmatlanság ellen, hason minőségben gyomorfájást szüntet és csuklást is elállít!” Nem biztos, hogy kipróbálnám, de egy kis érdekességképpen gondoltam megmutatom nektek. :) -Szerző-
Az alábbi cikkben Papp Beáta, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának fő muzeológusa kifejti, hogy miért gondolja úgy, hogy a mohák legalább olyan védelmet igényelnének, mint néhány virágos növény. Érdemes elolvasni, ajánlom figyelmetekbe:
http://www.nhmus.hu/hu//tudd/kutatasainkrol/mohavedelem
A moha segít az ökoszisztéma anyagcsere folyamataiban, a vízgazdálkodásban. Ezért fontos, hogy vigyázzunk rájuk és finoman kezeljük őket, hiszen jelentőségük fontosabb, mint azt gondoltuk volna. Jártatokban, keltetekben ezentúl így tekintsetek rájuk és ha lehetőségetek van a kertetekben is vegyétek hasznát a segítségének. :)
Tartósított moha falaink ilyen csodálatos mohák felhasználásával készülnek, melyek fenntartható gazdálkodást folytató manufaktúrákból származnak. De hogyan is lesz ezekből a növényekből gondozásmentes dekoráció? A tartósításról és a tartósított növényekről bővebben a Tartósított növényeink cikkünkben olvashatsz.
Miért használjuk mi dekorációhoz?
-
A mohák természetes textúrája és puhasága rendkívül esztétikus, látványuk bensőséges, nyugtató hatású.
-
Stabilizálás után már nem növekednek, nem igényelnek fényt vagy vízpótlást – ezek a dekoráció egyik nagy előnye.
-
Gyűjtésünk során fenntartható forrásokat használunk: olyan termelőktől vásárolunk, akik gondosan és felelősen dolgoznak, megőrzik a természet egyensúlyát.
Mire figyelj, ha moha dekorációt szeretnél használni?
-
Elhelyezés: ne érje közvetlen napfény, ne legyen túl forró a környezet.
-
Páratartalom: ideális: 45-55%.
-
Hideg, meleg, nedvesség: kerülendő a folyamatos extrém igénybevétel.
-
Tapintás: gyengéd bánásmód – moha rögzítése gyenge, ha durván kezelik.
-
Tisztítás: puhán, szárazan porolással, finom kefével vagy ecsettel.
Gondozásukról bővebben itt olvashatsz.
A mohákkal és zuzmókkal kapcsolatos ismereteink bővítésében az alábbi oldalak is segítségünkre voltak:
http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Biologia/42_mohk_bryophyta.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1k